topbar

Hírek

Budapest — Ki hitte volna: annyira aggódott Orbán Viktor az infarktusa után gyógyuló Fásy Ádámért, hogy még levelet is küldött neki. A Zeneexpressz atyja életmentő szívműtéten esett át, és bizony meglepődött, valamint nagyon jó érzéssel töltötte el, mikor meglátta, hogy az ország miniszterelnöke kívánt neki mihamarabbi felépülést.

 

 

– Többször találkoztunk már a miniszterelnök úrral, tisztelem őt. Úgy gondolom, csak az igazán nagy államférfiakra jellemző, hogy országépítő munkájuk mellett figyelemmel vannak az emberek bajaira, mindennapjaira is – kezdte a Blikknek Fásy Ádám.

Orbán gyors felépülést kívánt levelében Fásy Ádámnak
 

– Postai úton jött a levél, amikor megláttam, hogy a miniszterelnök a feladó, igazán meglepődtem. Örömmel töltött el, hogy az ország első embere jókívánsá­gait fejezte ki. Természetesen elérzékenyül az ember, ha azt olvassa egy ilyen levélben, hogy: „Nem túlzás kijelenteni, hogy felesége féltő unszolása mellett a Gondviselés óvó kezei is közrejátszhattak abban, hogy még éppen időben kiderült a baj. (...) Engedje meg, hogy e nehéz, embert próbáló napok után mielőbbi felépülést kívánjak Önnek!”


– Már a válaszlevelet is megírtam, ez a minimum, hogy megköszönöm neki a figyelmességét – tette hozzá Fásy, akiért rajongók és barátok ezrei aggódtak, ám mindenkinek üzeni, hogy már jobban van.

 

Fásy Ádám már a válaszlevelet is megírta a miniszterelnöknek

– Gyógyír számomra, hogy rengetegen küldtek aggódó üzeneteket, jókívánságokat, és hívtak telefonon. Jó érezni azt a családi, baráti összetartást, ami körülölel, ez igen sok erőt ad a felépüléshez vezető úton. Sokan írták, hogy imádkoznak értem. Velem vannak lélekben, és túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy elmenjek, és ez így is van. Annyian kerestek az elmúlt hetekben, hogy a feleségem alig tudta kezelni az üzeneteket.

Fásy élete szinte órákon múlt. Pár hete erős mellkasi fájdalmak jelentkeztek nála. Azt hitte, megfázás okozza a gondot, de felesége, Marika addig nyaggatta Ádámot, amíg elment az orvoshoz. Az EKG-vizsgálat után mentővel azonnal kórházba szállították. A műtét során pedig kiderült, hogy két koszorúerével is baj volt. Az egyik teljesen elzáródott, a másik pedig ötvenszázalékosan működött. Illetve szívizomelhalása is van, egy korábbi infarktus miatt.

Fásy Ádám régóta ismeri Orbán Viktort, a 2002-es Csabai Kolbászfesztiválon is találkoztak /Fotó: MTI Lehoczky Péter
Fásy Ádám régóta ismeri Orbán Viktort, a 2002-es Csabai Kolbászfesztiválon is találkoztak /Fotó: MTI Lehoczky Péter

– Folyamatos kapcsolatban állok dr. Merkely Bélával, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatójával. Kímélem magam, lassan kezdek visszatérni a régi tempóhoz, de Marika és a lányom, Zsüliett visszafognak, vigyáznak rám. Néha még a telefonomat is elveszik, hogy pihenjek – folytatta nevetve Fásy, aki bevallotta, nehéz megbirkózni azzal a traumával, amit átélt az infarktusa után.

– Életem végéig gyógyszert kell szednem. Nehéz feldolgozni, hogy min mentem keresztül. Amíg nem történik ilyen az emberrel, addig nem gondol bele abba, hogy bármelyik pillanatban elmehet. Miután megtapasztaltam ezt az érzést, hogy minden egy másodperc műve, máshogy látom a világot, és tudom, hogy akármilyen nehéz is, de óvatosnak és fegyelmezettnek kell lennem, vissza kell vennem a tempóból – tette hozzá Fásy Ádám.

Forrás: Blikk

 


Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Zeneexpressz | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719
 
footerfacebook footer insta

 

fasyadam.hu © Minden jog fenntartva